Windows

A Windows olyan mint a demokrácia: nem jó, de még nem találtak ki jobbat. (A Linux egy gyenge kísérlet, ami így néhány évtizedes fejlődést követően is inkább csak érdekes mint hasznos alternatíva, bár mondjuk az Ubuntu valamelyest ígéretes. A Mac aránytalanul drága. A többi szóra sem érdemes.)

A Windows 10 problémái

Funkcióbillentyűk

Szinte hihetetlen, hogy ma már szinte az összes laptopnál az az alapbeállítás, hogy a funkcióbillentyűket at Fn segítségéel lehet elérni, és alapból multimédia billentyűkként funkcionálnak. Sok esetben csak a BIOS-ban lehet átállítani, viszont egyre gyakrabban előgordul az, hogy az Fn + Esc kombinációval is vissza lehet cserélni.

Hangok

Nem tudom, kinek a fejében pattant ki az a sajnos maradandó ötlet, hogy egy operációs rendszernek akkor is hangot kell kiadnia, ha azt nem akarjuk, és az idők folyamán ez csak rosszabbodott. Kikapcsolás:

Control Panel → Hardware and Sound → Sound → Sounds

Itt adja magát, hogy a Sound Scheme-t No Sounds-ra állítsam, viszont sajnos amióta a Microsoft megvette a Skype-ot, azt is tönkre tette (mint amúgy minden mást, amihez hozzányúl): beleintegrálta a hangokat a rendszerhangok közé. Ha a Skype-ra telefon pótlékként tekintünk, akor azért az nem egy utolsó, hogy csörögjön, ha hívnak. De valahogy nem természetes a Widows-nak, hogy kuss legyen, ha kussnak kell lennie, és csörögjön, ha kell, szóval a hígagyú Microsoftos tervezőknek hála pár perces pepecselő munkával egyesével ki kell kapcsolni a Windows rendszerhangjait, a Skype hangokat viszont meg kell hagyni (fordítva nehezebb).

Kiterjesztések elrejtése

Nem tudom, kinek a fejéből pattant ki, hogy alapértelmezésben el kell rejteni a fájlok kiterjesztését, és hogy nem kopott ez ki az idők folyamán, mindenesetre azon túl, hogy rendkívül bosszantó még veszélyes is. Gondoljunk bele: kapunk egy vírust, melynek a neve mondjuk joke.jpg.exe, ebből annyit látunk, hogy joke.jpg, gyanútlanul rákattintunk, és máris kész a baj. Szóval ezt nagyon gyorsan meg kell változtatni! File Explorer Options → View → Hide extensions for known file types: ezt kapcsoljuk ki. Ha már itt vagyunk: érdemes a rejtett fájlokat is megjeleníteni; ez meglepő módon nem pipálható négyzetként, hanem rádiógombként jelenik meg.

Automatikus elalvás

A Windows drága azt gondolja, hogy jó dolog, hogy ha egy (nem túl hosszú) ideig nem nyúlunk a számítógéphez (adott esetben filmet nézünk rajta), akkor jó dolog elaltatni. Hát nem az!

Control Panel → System and Security → Power Options → Change when the computer sleeps → mindkettő legyen Never.

Automatikus ébresztés

Még ennél is nagyobb marhaság az automatikus ébresztés! A Windows 10 alapértelmezett beállítása az, hogy néha automatikusan felébred álmából! Többször tapasztaltam azt, hogy arra ébredek, hogy világít a monitor, és bosszankodtam, hogy már megint nem kapcsolódott le rendesen, mire rájöttem, hogy ez egy nagyon elrontott beállítás. A javítást is jól elrejtették.

Control Panel → System and Security → Power Options → Change plan settings → Change advanced power settings → Sleep → Allow wake timers → Plugged in → Disable

Billentyű ismétlés sebessége

Azt gondolom hogy nagyon furcsa fogyatékkal élőnek kell lennie annak, aki számára a létező leggyorsabb ismétlés (tehát a legrövidebb intervallum az ismétlések között) nem megfelelő. Úgy tűnik, a Microsoft illetékes tervezőmérnöke ezzel a fogyatékkal él. Ráadásul újabban jól el is rejtették ezt a beállítást. Fél óra keresés után találtam csak meg.

Control Panel → a jobb felső sarokban View by: small icons (másképp nem elérhető!) → Keyboard

Csipogás

Valami hülye szoftver átállította a billentyűzetet csipogósra: minden lenyomáskor csipogott egyet, de nem ismételt!

Ease of Access keyboard settings → Use filter keys → Ignore brief or repeated keystrokes and change keyboard repeat rates: ha be van kapcsolva, akkor van egy olyan, hogy Beep when keys are pressed or accepted; igazából az egésze kapcsoljuk ki.

És felteszem a kérdést: ki az a beteg lelkű ember, aki egy ilyen funkciót kitalált?!

Környezeti változók

Ahhoz képest, hogy mennyire alapvető a környezeti változók beállítása, az idő előrehaladtával egyre mélyebbre és mélyebbre került. A DOS-ban még ott volt az autexec.bat és a config.sys, ott be lehetett állítani. Ma már ennél sokkal komplikáltabb.

Control Panel → ikon nézet → System → Advanced system settings → Advanced fül → Environment Variables…

Az elmúlt évtized legjelentősebb előrelépése e téren a PATH környezeti változó beállításának a fejlesztése.

Ikonok

Lehet, hogy korábban megszoktam, és csak az az oka, mindenesetre én a következő beállítások mellett érzem otthonosan magam:

  • Jobb egérgomb lent → Taskbar settings → Use taskbar buttons
  • Jobb egérgomb lent → Taskbar settings → Combine taskbar buttons: never
  • Jobb egérgomb az asztalon → View → Small icons
  • A bal alsó részen azt a pár ikont kiszedem

Idő- és dátum formátum

12 órás az alapértelmezett formátum, de néha azt sem írja ki, hogy délelőtt van-e vagy délután, a dátum nap-hónap-év, a hét első napja a vasárnap - ez mind-mind problémákhoz vezet!

Region settings → Change date formats →:

  • First day of the week: Monday
  • Short date: 2017-04-05
  • Short time: 09:40 (igazán választhattak volna példaként egy délutáni időpontot!)
  • Long time: 09:40:07

Átméretezés

Windows 10-ben a grafikus elemek alapértelmezett mérete 125%, ami pl. abban nyilvánul meg, hogy a böngészőben a képek 25%-kal nagyobb méretben jelennek meg, és ennek következtében az egyébként tűéles képek homályosak lesznek. Megoldás: Display settings → Scale and layout → itt állítsuk át 125%-ról 100%-ra.

Wifi

Bosszantó és nagyon nehezen felderíthető hiba az, hogy időnként eltűnnek a wifi hálózatok. Ennek az oka az, hogy a Windows egyszerűen kikapcsolja. Az automatikus kikapcsolás kikapcsolása:

Control Panel (Vezérlőpult) → Device Manager (Eszközkelező) → Network adapters (Hálózati kártyák) → jobb kattintás a Wireless-t tartalmazó nevű eszközön → Properties (Tulajdonságok) → Energiagazdálkodás → A gép kikapcsolhatja ezt az eszközt… melletti pipát vegyük ki.

Az egérkurzor felvillanása

Sokszor elvész az egérkurzor. Erre a Windows nyújt egy jó megoldást: a Ctrl billentyűt használva felvillantja azt, viszont sajnos alapértelmezésben ki van kapcsolva. Bekapcsolása:

  • Start → Mouse settings → Additional mouse options → Pointer options fül → Show location of pointer when I press the CTRL key

Windows szoftverek

Itt azokról a szoftverekről lesz szó melyeket én magam fel szoktam telepíteni. Ezeknek a legtöbb esetben nincs közük a Microsoft-hoz. Számomra a következő az elfogadható telepítő:

  • A fejlesztő cég weboldaláról egyértelműen elérhető Egy .exe vagy .msi telepítő. Lehetőleg nem .zip (esetleg az alternatív letöltési lehetőségként), különösen nem .tar.gz vagy .tgz, és .7z egyenesen tilos. Akik csak a forráskódot teszik közzé, binárist nem, azok húzzák le magukat a vécén!
  • A letöltött telepítőt elindítva egyből feltelepül. Esetleg egy-két Next, majd Finish még megengedett, ahol az alapértelmezett beállításokat elfogadva jól fog működni. Ezer dolog beállítása telepítés közben nem megengedett! Hajtsa végre a szükséges környezeti változók beállítását! Ne kelljen újraindítani a számítógépet! Ne töltsön le az internetről semmit, a telepítőt elindítva offline is lehessen telepíteni! A telepítés során ne írjon ki hibát, még figyelmeztető üzenetet se!
  • Feltelepítés után jelenjen meg egy egyértelmű ikon, és arra kattintva induljon el. Ne sok ikon jelenjen meg! Ne kelljen mást is telepíteni, beállítani! Az alapértelmezett beállításokkal jól működjön, ne kelljen ezer dolgot átállítani!
  • A menürendszer legyen logikus felépítésű! Az alap funkciók használatához ne kelljen tanfolyamot végezni! A hozzárendelések legyenek egyértelműek!

Böngészők

A Microsoft alapértelmezett böngészője, az Internet Explorer (ill. újabban Microsoft Edge) felejtős. Az első, amit teszek az az, hogy letöltök pár másik böngészőt, mégpedig ezeket:

  • Google Chrome: https://www.google.com/chrome/. Egyértelmű, letisztult; talán egyetlen hibája, hogy a telepítő maga tölti le a szoftvert. (Offline telepítés kizárt, és egy jól irányzott proxy beállítás is bezavarhat.)
  • Firefox: https://www.mozilla.org/en-US/firefox/new/. Szintén egyértelmű, mit kell letölteni. Ez is csak installer, ami a telepítéskor tölti le ténylegesen a böngészőt. A frissítések idegesítőek tudnak lenni.
  • Opera: https://www.opera.com/. A letöltés és telepítés hasonló a fentiekhez. Régebben kicsit nehézkesebbnek éreztem az üres indulást, amúgy egy jó böngésző ez is.

Fájlkezelő

A beépített File Explorer felejtős, én a Total Commander-t szeretem (https://www.ghisler.com/). Elsőre nem egyértelmű, mit kell letölteni; hiába, nem lehet mindenki annyira tökéletes, mint a Google! A jogállása "bonyolult": elvileg fizetős, de szerintem még soha senki nem adott pénzt érte. Van egy-két beállítás, amit célszerű végrehajtani rajta:

  • Display → Show hidden files és Show system files. (Nem látom értelmét, hogy miért ne.)
  • Operation → Mouse selection mode: Left mouse button (Windows standard)
  • Operation → Edit/View → Editor for F4: itt állítsunk be egy (a listában lejjebb említett) külső szövegszerkesztőt, pl. notepad++.

Néhány funkció, ami miatt ezt szeretem használni:

  • Mark → Select group…: a megadható reguláris kifejezésekkel jól ki lehet választani fájlokat másolásra, tömörítésre, törlésre.
  • A két ablakos mód megkönnyíti a mozgatás, másolást, valamint a beépített tömörítők a kitömörítést, betömörítést. (A .7z kiterjesztést viszont sajnos ez a program sem tudja kezelni, ahhoz külön le kell tölteni a 7 zip programot a https://www.7-zip.org/ oldalról.)
  • Commands → Search… a legjobb kereső Windows-on.
  • Shift + Alt + Enter: kiírja, hogy melyik könyvtárnak mekkora a mérete.
  • Ctrl + Enter és különösen a Ctrl + Shift + Enter különösen hasznos amelyek alulra beírják a kiválasztott fájl vagy könyvtár nevét ill. elérési útját. Ez különösen hasznos, ha meg kell adni egy hosszú elérési utat, pl. környezeti változóként.
  • Files → Compare by content: tartalom szerinti összehasonlítás. Számomra ez elég jó annyira, hogy ne kelljen mást használni erre a célra.
  • Egy kattintással lehet változtatni a sorrendet, pl. megtalálni a legfrissebbet, legnagyobbat stb.
  • Az F3 nézegető egyszerű, de nagyszerű!

Irodai alkalmazások

Ha van terület, ahol a Microsoft tényleg nagyot alkotott, és az elmúlt évtizedekben bármikor elmondhatta magáról, hogy a konkurenseivel nem lehetett egy napon említeni, azok a lába száráig sem értek fel, az az irodai alkalmazások területe. A maga területén az összes Microsoft Office termék (Word, Excel, PowerPoint, Outlook, Visio) verhetetlen, és ezek tényleg annyira kifinomult szoftverek, amelyeket az ingyenes versenytársak nem tudnak megszorongatni.

Ennek ellenére célszerű telepíteni valamelyik ingyenes alternatívát, sose lehet tudni alapon, ill. ha nem tudjuk kifizetni a Microsoft Office árát. Bár semmiképpen ne várjunk olyan felhasználói élményt tőle, mint a Microsoft Office-tól

  • LibreOffice (https://www.libreoffice.org/): újraindítást igényelt, azt követően viszont furcsán viselkedett a számítógép. Kuka.
  • OpenOffice (https://www.openoffice.org/): egyelőre fogalmam sincs, hogy mit kell letölteni. Megmérettetett és könnyűnek találtatott.

Szövegszerkesztő

Felmerülhet a kérdés, hogy mondjuk egy Microsoft Word mellett miért van szükség külön szövegszerkesztőre. Igazából az egyszerű, formázatlan szövegeket célszerű ennek megfelelő szövegszerkesztővel készíteni.

  • Notepad++ (https://notepad-plus-plus.org/): egyszerű, de nagyszerű program, rengeteg funkcióval, makró készítési lehetőséggel, kiterjeszthetőséggel. A személyes kedvencem.
  • ConTEXT (http://www.contexteditor.org): szintén egy egyszerű de nagyszerű szövegszerkesztő.
  • Visual Studio Code (https://code.visualstudio.com/): felfutó, ingyenes szövegszerkesztő a Microsoft-tól. A versenytársaihoz képest nagy, aminek a mai világban egyre kisebb jelentősége van.

Képkezelő

A képek kezeléséhez az alábbi programokat használom:

  • FastStone Image Viewer (https://www.faststone.org/): nagyon jó képnézegető, de a feldolgozó képességei is egész jók. Gyorsan, akár batch módban is tudunk képeket átalakítani. A képfeldolgozó képességei nyilván nem veszik fel a versenyt a Photoshop-pal, viszont amire szükségem van pl. a családi fotók feldolgozásához, arra 99,9%-ban tökéletesen megfelel.
  • GIMP (https://www.gimp.org/): összetettebb fotófeldolgozó, aminek a tudása összemérhető a Photoshop-pal, ez viszont ingyenes. A használata viszont eléggé nehézkes, betanulás nélkül "nem adja magát". Valamint lassú is a folyamat; egy-egy kép tökéletesítésére megfelelő, viszont több ezer kép feldolgozására alkalmatlan.
  • Paint: ősidők óta a Windows része. Nem sokat változott az elmúlt évtizedekben, viszont amire kitalálták, arra még ma is teljesen jól használható: nagyon egyszerű ábrák készítéséhez, ill. a vágólapra került fotó megjelenítéséhez és lementéséhez.
  • Inkscape (https://inkscape.org/): bonyolultabb vektorgrafikus ábrák készítéséhez használható, a GIMP-hez hasonlóan ez is ingyenes és sokat kell tanulni a használatához.
  • LightShot (https://app.prntscr.com/en/index.html): képernyőkép készítő program.

Médialejátszó

  • Windows Médialejátszó: felejtős.
  • VLC media player (https://www.videolan.org/): le tudja játszani a legtöbb zenét, filmet, ráadásul a lejátszás fel is gyorsítható. Nagyon alapvető videó feldolgozást is beleépítettek.
  • SMPlayer (https://www.smplayer.info/): a VLC egy jó alternatívája; ha az nem működik, érdemes ezzel ezzel próbálkozni.

Média feldolgozás

  • Windows+G: képernyő felvétel készítése. A Windows+Alt+R kombinációval azonnal indul a rögzítés.
  • OBS Studio (https://obsproject.com/): segítségével felvételt tudunk készíteni a konzolról.
  • DaVinci Resolve: komoly tudású, ingyenes videószerkesztő.

Szótár

Felhő szolgáltatások

A legfontosabb, de nem extrém bizalmas fájlokat érdemes felhőben is tárolni, mert egyrészt csökken a végleges elveszítés esélye, másrészt kényelmesen lehet szinkronizálni különböző számítógépek között. A következő felhő szolgáltatásokat használom kisebb-nagyobb intenzitással:

Távoli elérés

Szükség lehet fájlok másolására, vagy arra, hogy más számítógépet távolról elérjünk.

Tippek és trükkök

Futási idő mérése

A Windows PowerShell parancssorból indítva a Measure-Command megméri, hogy mennyi ideig fut a parancs. Példa:

PS C:\Users\lenovo> Measure-Command { dir -s }

Days              : 0
Hours             : 0
Minutes           : 0
Seconds           : 6
Milliseconds      : 286
Ticks             : 62861338
TotalDays         : 7,27561782407407E-05
TotalHours        : 0,00174614827777778
TotalMinutes      : 0,104768896666667
TotalSeconds      : 6,2861338
TotalMilliseconds : 6286,1338

A példában kb. 6,3 másodpercig fut az a parancs, amelyik rekurzívan kilistázza az adott könyvtárat.

Ha az adott könyvtárból indítanánk egy futtathatót, akkor ./ előtagot kell elé írni.

Unless otherwise stated, the content of this page is licensed under Creative Commons Attribution-ShareAlike 3.0 License